Network üzletem

 

 

Neked is eleged van az alkalmazotti életből? Talán vállalkozó vagy, de úgy érzed nem kerek az életed? Vagy MLM-ben dolgozol, de nem jött be a számításod? Netán keresel is valamilyen megoldást, ami megkönnyítheti az életedet?Akkor jó helyen jársz!!Én is hasonló cipőben jártam, és mindig kerestem is valamilyen jobb megoldást.
Ezen a weboldalon erről fogsz olvasni.

Hagyományos vállalkozóként nem igazán értettem, miért topogok mindig egy helyben. Évek teltek el és nem jött el a várva várt nagy durranás. De nem nyugodtam bele helyzetembe,Mindig nyughatatlan ember voltam, most is kutakodtam mindenfele.

Nem kellett sokáig várni, mert szembe jött velem az MLM.Amiről semmit nem tudta.Elgondolkodtatott, hogy milyen nagy globális iparág. Milyen sok Profi szakemberek képzett ki.A legjobbaktól tanultam, lestem el a tudományt. És azóta is ezt teszem, kell is tennem.

Tehát MLM másképp többszintű eladás. Sajnos sokan ezt szó szerint is veszik.Rohangálnak házról-házra eladni portékájukat. Ebbe bele is fáradnak. Abbahagyják.Ez nem működik alapon. Ők az MLM sérültek Nagy kár, mert valaha nagyon lelkesek voltak, tele álmokkal, célokkal.Fogadj el egy kis segítséget, hogy milyen céget is válassz.

Legyen akár több évtizedes vállalkozás.akár több 100 termékpalettával.És ha ez mind napi szinten kell, az már grátisz Az a vállalat amit én is képviselek, ezeknek a kritériumoknak bőven meg is felel.Nyugodt is vagyok mert biztosítva lehet így a jövőm.

KULCS A SIKERHEZ!! külső

külső

 Szikszay György

E-mail: szikgyorgy@gmail.com                                                                                   Skype:szikszay191                                                                                                               Tel:36/70-410-97-43